Párizsi vámpírfőutca

Egy jó ideig csak estem és estem a mélybe. Buksikám eltűnt, mivel az esés közben nehéz lett volna fenn tartani a démoni farkas varázslatát. Gyorsan egy pajzsot igéztem a lábaim alá, ami kissé megfogja az esést és pont jókor lett kész. Nagy porfelhő kerekedett a homályos sötétben én meg álltam, még azt sem tudtam, hogy merre találom az orromat. Hamar elillant a porfelhő és már láttam hol vagyok. Egy tükörszobában. Kissé olyan, mint a vidámpark-béli tükörszoba, de itt nem összevissza voltak a tükrök, hanem egy nagy kört képeztek körém. Nem lett volna jó ötlet a közelébe mennem, mert a tükröket nagyon sok fekete mágiára tudják használni. Azért mégis forgolódtam, néztem, hol találok egy kis rést, egy kiutat a sok tükör mögül, de hirtelen megdermedtem egy tükör előtt. Az összes többi tükör engem, mutatott, azt mutatta, ahogy kinézek kívülről, de az a tükör, ami előtt megálltam, nem ezt mutatta. Egy lány volt előttem. Pontosan ugyanazt a ruhát viselte, mint én. Pontosan ugyanolyan magas, mint én, az arcvonásai is teljesen én vagyok. Azonban zöld, élettel teli, csillogó szemei vannak, hosszú fekete haja, ami bár pont ugyanolyan hosszú, mint az enyém, de nem hullámos, hanem szög egyenes volt és magából a színéből is sugárzott az élet. A bőrszíne, emberi volt, igazi bőrszín, nem olyan, mint az én szürkés, albínó fehér bőrszínem. Nem igazán kellett gondolkodnom azon, hogy ki is ez a személy itt a tükörben. Ez is én voltam, csak a varázslat nélkül. Az igazi, emberi alakomban. Így néznék ki, ha nem lettem volna ügyetlen. Hihetetlen, hogy csak néhány apróságban különbözünk, mégis teljesen eltér a külsőnk. Ha valaki rám néz, egyáltalán nem kezel embernek, hanem egy idióta tininek, aki vámpírososdit játszik, vagy egy kémiai egérnek, akin lehetne játszadozni.
Észre sem vettem, de már csak fél lépésre álltam a tükörtől és kezemmel hozzáértem a tükörhöz. Szerencsére nem szippantott magába és a mágiámat sem vette el, azonban egy ekkora szarvashibát nem szabadna sohase elkövetnem. De nem érdekelt. Én voltam abban a tükörben, az az énem, akit már vagy 4 éve keresek és az az énem, akit nem rekesztenek ki az emberek a külseje miatt.
A tükör elkezdett hullámozni és a lány, aki ott állt, eltűnt. Már csak a mostani kinézetem volt ott. A szürkés, beteges bőröm, a fakó fehér hajam, ami kissé hullámzik, de nem annyira, hogy szép legyen, a vérvörös szemem, mibe, ha belenéz az ember, csak egyszínű ürességet lát. Ekkor jöttem rá, hogy egy könnycsepp kicsordult a szememből. Nagyon rég nem sírtam és nem is hittem volna, hogy ilyen érzelgős vagyok, hogy csak a régi, eredeti külsőm miatt ennyire meghatódok. Kezemet levettem a tükörről és elindultam vissza a kör közepébe. Miután odaértem, az összes tükör elkezdett hullámozni és mindenhol csak ugyanazt láttam. Az eredeti alakom. A fekete hajjal és a zöld szemmel.
Forgolódtam, mindenhol ugyanazt láttam. A régi énemet. Már eléggé ijesztő lett ez a hely. Ekkor már elegem lett. Mintha egy kis cérnaszál elszakadt volna az agyamban. Dühödten nekiindultam egy pontnak, nem is tudom miért annak a pontnak indultam neki, de nem érdekelt. Ott is csak az eredeti énem bámult rám, sokszoros kiadásomban. Öklömmel dühömben beütöttem egy pontot a tükrök sokasága között és az, rendes tükör módjára el is törött, azonban vitte magával társait is. Az összes tükör eltörött, hamuvá vált és lehullott a földre.
- Na, végre!
Sóhajtottam ki magamból és leguggoltam a földre, majd átkaroltam térdeimet. Egy kicsit majd ez megnyugtat.
Észrevettem a tükrökből jövő hamuréteg közül egy aprócska kis tükör darabkát, ami nem vált hamuvá. Kiemeltem és megint ugyanaz az "eredeti én", alias, a fekete hajú, zöld szemű normális lány nézett vissza rám. De nem olyan ijesztően, mint társai a nagytükörben, hanem egyszerűen engem mutatott, minden mozdulatomat, csak a másik kinézetemmel. A tükröt gondosan elraktam kis batyumba, hátha majd fel akarnám szaggatni lelki sebeimet a régi kinézetemmel, vagy ha egyszerűen egy kis remény kel a célom elérésében.
Felálltam és elindultam a homályos sötétségben, hogy találjak valamilyen pontot, ahonnan kijuthatok. Elővettem egy sárgás-narancssárgás színű, kacsacsőrre hajazó bimbójú növényt és belefújtam. Az meg, gyengén bár, de bevilágította a folyosót. Mer ugyanis folyosón voltam, egy elég széles kaliberűben. Úgy tűnik, hogy a tükrök valamiféle mágikus csapdák voltak, de szerencsémre nagy nehezen kiiktattam a csapdát és még ajándékot is kaptam érte.
A kis batyumból előhalásztam egy gránátalma szerű gyümölcsöt, majd letérdeltem. A kis világító növénykémet a számba vettem, mivel az akcióhoz két kéz kell. A gyümire ráfolyattam egy égszínkékes színű folyadékot, varázsköröket írtam a gyümölcsre, majd a gyümölcs köré a folyadékkal és kivettem a növényét a számból, majd mondtam egy varázsigét vagy 10 percig. A varázsige közben mindenemmel a mágiára koncentráltam, mégis egy részem imádkozott, nehogy hátba támadjanak eközben. Szerencsés napom volt, ugyanis elkészültem az igével és senki nem támadott hátba. A gránátalma félig folyékony, félig szilárd halmazállapotú ragaccsá vált. A virágot újra a számba elhelyezve megfogtam a nyálkát, az meg jó ragacs módjára elkezdett mozogni. Apró gyűrű lett belőle az ujjamon, ahhoz hasonló karperec a kezemen és egy szintén ugyanarra hajazó lábperecem. Na, hol? Hát persze, hogy a lábamon.
Kissé idétlenül éreztem magam, de ezzel, most egy erős, hordozható pajzsot tudtam magamévá, ami egy óráig kitart és még a vérfarkasok támadását is könnyűszerrel visszaveri.
Na, végre elindulhattam egy órányi masszív biztonságomban, a világító kacsacsőrrel a kérdőjeles célomhoz.

Na, sokat írtam vagy sokat írtam?? xD